Még nyáron láttam de csak mostanában sikerült kirakni... :$
Nem szinkronos csak magyar feliratos.
Gyenge idegzetűeknek nem ajánlott.
Mondjuk én is gyenge idegzetű vagyok, úgy hogy annyira nem vészes.
De nem bántam meg hogy végig néztem!
Történet
Makoto középiskolás srác, aki az iskola felé tartó vonaton meglát egy gyönyörű lányt, Kotonoha-t, aki mindig olvas. Ahogy telnek a napok, egyre inkább beleszeret. Egy ízben telefonjával képet is készít a lányról, amit egy óvatlan pillanatban meglát padtársa, a minden lében kanál, cserfes Sekai. De ez Makoto szerencséje is, mivel Sekai ismeri a másik osztályba járó Kotonoha-t, és elhatározza, hogy segít nekik összejönni vele. Vállalkozását hamarosan siker koronázza, a két félénk ember egymásra talál.
Mint általában az első kapcsolatok, ez is lassan indul, mindent meg kell tapasztalni, és Kotonoha az átlagosnál kicsit félénkebb, így Makotonak sokszor kell bocsánatot kérnie, amiért túl hamar akart megtenni ezt vagy azt. De szerencsére mindig ott van barátként Sekai, aki tanácsokkal látja elegyre erősebben kötődik a fiúhoz. Azonban Makoto úgy érzi, hogy Sekai társaságában sokkal oldottabban tud viselkedni. Így hamarosan azon kapja magát, hogy egyre hevesebb érzelmeket táplál a lány iránt. Sekai pedig kénytelen megbirkózni feltörő érzelmeivel a fiú iránt (bár szerintem már eleve szerelmes volt a srácba). Így Makoto hamar megtöri a szerelmes lány ellenállását.
A szerelem azonban pusztító erővé is válhat, ha az ember nem vigyáz. Makoto tapasztalatlanságában nem képes átlátni tettei következményeit, és nem képes ésszel irányítani ébredező szexualitását. Így ha talán akaratlanul is, de egy olyan folyamatot indít meg, amely a tragédia felé taszítja a cselekmény fonalát. A helyzetet bonyolítja, hogy több lány is vonzódik Makotohoz. Amikor a fiú nem képes ellenállni az árnak, elszabadul a pokol...
Az anime egy dating sim játék alapján készült, amely számtalan befejezési módozattal játszható végig. A történet eleinte vidáman indul, de aki vígjátékra számít, téved, ez valódi dráma. Erőssége még, hogy a történet folyamán - egyébként nagyon szép - dalok is kommentálják a bemutatott érzelmeket. Az anime olyan elemi erővel mutatja be a szerelem romboló erejét. Aki szereti a szerelmi érzelmeket körüljáró drámát, az feltétlenül nézze meg!
Szereplők
Katsura Kotonoha húga.
Az idősebb testvérétől eltérően,játékos,beszédes,tele kíváncsisággal, aggódó szeretettel piszkálja Kotonohát. Makotora mint bátyja nézz fel.
Egy tüzes, különös és meglehetősen reménytelen romantikus alkat. Vidám személyiség aki könnyen izgalomba jön és elég komikus is, ahogy szerencsétlenkedik vagy viselkedik.
Rendes fiú, de a lányok többsége nem lát benne potenciális társat. Fiatal iskolás kora óta ismeri Makotot, hiszen egy iskolába jártak és ugyanoda kerültek a régi suli után. Erősen érdeklődik Kotonoha iránt, a folyamatos elutasítása ellenére is. Hikari érzelmeit észre sem veszi.
Otome Kato
Makoto közeli barátja és régi ismerőse, mivel gyerekkorukban egy iskolába jártak.
Jelenleg az 1 - 4 es osztályba jár.
A kosárlabda csapat tagja,akárcsak Nanami. Közvetlen és konok,általában irányadó a társainak, semmi mást nem tolerál a saját véleményén kivül és általában csak a baráti körével társalog.
A lányok vezetője az 1-4esben,követőinek nevei: Minami Obuchi, Natsumi Koizumi és Kumi Mori, együtt gyakran piszkálják Kotonohát,kifogják.
A személyisége ellenére, szégyenlős és lágy is tud lenni, főként Makoto körül,
akit rég ismer és megkedvelt.
Sekai barátnője és osztálytársa.
Az elejétől fogva hiszi, hogy Makoto és Sekai járnak, és meg is bélyegzi Makotot,
Az elejétől fogva hiszi, hogy Makoto és Sekai járnak, és meg is bélyegzi Makotot,
igaz később megkedveli. Elég barátságos, de egyben a leggyerekesebb személyiség,
szeret kiváncsiskodni mások ügyeibe beleszólni. Titkon szerelmes Sawanagába.
Lány az 1-3 as Sekai osztályából és barátnője.
Sportos lány,a kosárlabda csapat tagja. Mindenkivel jó kapcsolatot ápol, a barátnői csoportjába tartozik Sekai, akit már fiatal kora óta ismer. Eléggé érett, némileg csendes és a magánszférája közelében másokat nem enged, ugyanakkor mások ügyeibe sem szól bele.
Sportos lány,a kosárlabda csapat tagja. Mindenkivel jó kapcsolatot ápol, a barátnői csoportjába tartozik Sekai, akit már fiatal kora óta ismer. Eléggé érett, némileg csendes és a magánszférája közelében másokat nem enged, ugyanakkor mások ügyeibe sem szól bele.
Az egyetlen lány akinek már rég van barátja és nem árul el róla szinte semmit.
Sekai jó barátnője és Otomének is barátnője. Legmagasabb szereplő.
Sekai legjobb barátnője,gyerekkora óta és osztálytársa.
Akárcsak Kotonoha a diáktanácsban osztályát képviseli.
Akárcsak Kotonoha a diáktanácsban osztályát képviseli.
Megrögzötten csendes lány, szinte kifürkészhetetlen, érzéketlennek látszik.
Meg van a képessége, hogy megértse Sekait akár szavak nélkül is.
Szép lány, talán túlságosan is, ennek ellenére fél a fiúktól.
Nem szeretik az osztályában a lányok és távolságtartó a fiúkkal szemben.
Aranyos és szégyenlős lány. Érdeklődése Makoto felé fordul aki távolból figyeli őt a vonaton, végül Sekai biztatásának hatására mikor Makoto bevallja érzelmeit elfogadja,barátnője lesz.
Makoto osztálytársa. Játékos és beszédes személyiség.
Makoto mellett ül az iskolában, az első találkozásuktól kezdve érdeklődik Makoto iránt,
segít neki kapcsolatot kialakítani Kotonohával.
Általában véve vidám kedvcsináló és nagyszájú Sekai, de van komoly oldala is,
A sorozat főszereplője. Középiskolai tanuló. Először félénk, átlagos tanuló aki megelégszik csak azzal hogy a neki tetsző lányra pillantást vethet a vonaton, habár később élete bonyolultabbá válik, mikor képtelen a döntésre és egyszerre több lánnyal is kapcsolatba keveredik. Általában véve megértő, de később a szex iránti függősége eltorzítja a személyiségét és lenéző, egoista beképzelté válik, figyelmen kívül hagyva tettei következményeit. Habár mikor tudja hogy hibázott, gyorsan próbálja korrigálni.
Epizódlista
- Vallomás
- A távolság kettejük közt
- Áttörő gondolatok
- Tisztítás
- "Hamon"
- A felfedett kapcsolat
- Fesztivál előtt
- Iskolai fesztivál
- Esti fesztivál után
- Szellem és test
- Mindenki Makotója
- Iskolai napok
Uhh már nagyon régen láttam ezt én is, és nem tudtam eldönteni, h tetszett-e avagy sem. A karakterek nagyon irritálóak voltak a számomra. :S
VálaszTörléshát én is így voltam vele tetszett is meg nem is :)
VálaszTörlés