Vannak megmaradt piszkozataim a blogomban.
Érettségi tételek, házi dolgozataim, úgy gondoltam, kirakom őket ide,
hátha valaki számára hasznosak lesznek. (:
Stonehenge - függő kövek.
A kövek a távoli Wales-ből, a Prescelly hegyekből kerültek jelenlegi helyükre.
Szállításuk, megmunkálásuk és felállításuk daru, csigasor illetve egyéb mechanikus segédeszköz hiányában kézi erővel történt.
Ma már bizonyított tény, hogy Stonehenge három szakaszban épült:
Az északkeleti oldalon hagytak egy kaput, bejáratnak. Ennek a töltésútnak a vonalában van három olyan kő, amelyek biztos hogy, ogy az I. fázis részét képezték. A legfontosabb a Sarokkő . Ezt a követ nem hozták külön Walesből, itt találták. Négy másik kő, az ún. Állomáskövek is ekkor kerültek felállításra,
Az I. fázis nagyon jelentős része a az Aubrey- gönrök sora. Az 56 lyuk egy pontos kört formál a töltés belső vonalán
A II. fázis építése során szállították ide a köveket és két koncentrikus körben állították fel őket.
A III. fázisban állították fel a szürke homokköveket. Ezeket valószínűleg Avebury közelében fejtették, és vontatták ide.
Stonehenge
rendeltetésérõl rengeteg legenda és elmélet kering a
köztudatban. A legvalószínûbb elmélet, mely Howkins nevéhez
fûzõdik, az az, hogy a köveket a kor embere mintegy
kalendáriumként használta. Ezekbõl tudta kiolvasni a hónapok
váltakozását, az idõ múlását, a mezõgazdasági teendõk, és
persze a vallási ceremóniák idõzítését.
Egy másik ma is nagyon népszerû elmélet a druidákhoz kötõdik. E szerint Stonehenge-t a druidák, a kelták papjai, templomként használták, és emberáldozatokat mutattak be benne. a druidák egy mai csoportja, mely magának követeli a romokat, hogy ott újra vallásos szertartásokat tartsanak. 1985-ig, amikor a hatóságok betiltották tevékenységüket, minden év júniusában összegyûltek, hogy megünnepeljék a nyári napfordulót.
Egy helybéli legenda szerint pedig a hatalmas kékkövek gyógyító varázskövek voltak, amelyeket Merlin, Arthur király házi varázslója, emberfeletti bûvereje segítségével hozott el eredeti helyérõl Írországból. Egy másik rege a Sátántól eredezteti a köveket. E szerint a köveket a Gonosz hozta el varázslat segítségével Írországból, majd egy rejtvényt adott fel környékbeli embereknek. Egy szerzetes volt az akinek sikerült megfejtenie a feladványt és a Gonosz a helyett, hogy megjutalmazta volna, egy követ dobott rá. A hatalmas kõ a sarkán találta el a szerzetest, ezért hívják a komplexum központi kövét „Sarokkõnek”. Az óriási köveket elõszeretettel kötik az óriásokhoz. Két hozzájuk kötõdõ elméletrõl is hallottam. Ez egyik, hogy a köveket óriások gyûjtötték össze és halmozták egymásra, eddig ismeretlen okokból. A másik, nagyon bájos monda, szerint pedig 80 óriás táncolt körben, kézen fogva, amikor egy gonosz varázsló kõvé változtatta õket. Ezeket a kõbe zárt óriásokat láthatjuk ma Wiltshire-ben.
A régészeken kívül írók, csillagászok, történészek, művészek és spirituális szakemberek hadát foglalkoztatta mindig is Stonehenge rejtélye, amely máig megfejtetlennek tűnik. Egyelőre ott tartunk, hogy 1986-ban a monumentális emlékművet és környékét az UNESCO a világ kulturális örökségének jegyzékébe is felvette.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése