Ugrás a fő tartalomra

Szobák.

Ültünk az ágyon, ahol pár hónapig aludtunk egymás mellett.
- Tényleg itt hagysz, mi lesz így velünk?
- Itt hagylak, mert ezt szeretném és te is így döntöttél.
- Nem, maradj velem. - Kitör belőled a sírás. -
Sajnáltalak és megöleltelek, te meg a homlokomra nyomtál egy puszit közben. Mindig azt mondtad, ezt azért csinálod, mert ez a hűség jele,
ezt írják a régi tini magazinokban, biztos te is ott olvastad, de a valódi szeretetből úgy vélekedek, mintha alig kaptam volna tőled.
Kevés idő volt. Nem hagytál eleget.

- Szedd össze magad, szét költözünk, tudom, hogy ez az első komolyabb szakításod, nekem is volt, nehéz lesz, de majd túljutunk rajta.
Lassan jön az autó. - Zsepit nyomtam a kezedbe. -
- Igazad van, nagyon nehéz lesz.

Elköltöztem. Később jönnek az üzenetek, hogy folytassuk tovább.
Titokban. Bunkó vagyok veled, hogy eltudj engedni,
mert sokat bántottuk egymást.
Nincs folytatás.
Lezárt akta vagy, egy kevéske próbálkozás, ennyi maradt belőled nekem.
Meg a koponyafejes pólód, amit beraktál a csomagjaimba,
amit, akkor adtál, amikor először ott aludtam a szobádban, ahol felnőttél.
Állok egy új üres szobában, kitudja meddig, nagyon furcsa.

Itt, egyedül. Nélküled.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Új. Élet.

Itt vagyok a kórházi szobában. Alig aludtam. Tegnap este feküdtem be. Elérkezett az idő. Még utoljára lefotózom magam a pocakommal. Nehéz elképzelni, milyen lesz, neked, oda kint. Lassan hívnak be a szülő szobára, és beindítják a szülést. Nem jössz ki magadtól. Amíg várakozom, a hajamat is kivasalom, mint a sztárok, akik magán orvost fizetnek és várják a csodát. Egyedül vagyok. Vajon, mikor érkezik meg az, aki bent lesz velem? Most nagyon jót tenne, egy segítő kéz. Idáig, féltem, hogy a vég következik csak, és belefogok halni. Talán. Lassan létrehozok, egy kisbabát, és kíváncsi vagyok a valóságban, hogy történhet ez meg. Ami a legrosszabb lehet, hogy elvesznek tőlem, és eltűnsz. Veled együtt, akkor a bennem lévő anya is. Remélem megmaradunk. Mindketten. Kezdődik, egy új élet. A varázslat.
Megjegyzés küldése
További információk

Félelem és távolság.

Jakob T. Márta. festménye. Beszélek beszélek beszélek hozzád. De a lelkem néma csak sajog és elhallgat. .   Olyan mintha üres lenne. Érzem a tekinteteket. Valaki iránt szimpátiát,  több nincs. Kizökkentem a világomból, már az emberekhez is odamerek menni. De mégis olyan mintha egyedül lennék. Beszélek beszélek beszélek hozzád. De, olyan, mintha csend lenne. Figyelsz rám, de véleményem szerint, te is csak levegőnek nézel. Nem jelentek semmit. Félek a következményektől. Úgy vagyok vele ezt is elrontom. Nem akarok közel lenni senkihez, akihez meg szeretnék az távol van. Vagy pedig valahogy nem jön össze, hogy közel érezzem. Ma elmentünk osztályfőnöki órán egy kiállításra. Ez a kép ezeket az érzéseket hozta ki belőlem, ahogyan rá néztem.
Megjegyzés küldése
További információk

Színlel.

Ez nem egy színdarab, nem bújhatsz el nincsenek színfalak. Néha, úgy érzem a torkomon nem megy le több falat. De bennem csak másoktól duzzad az akarat. Ha nincs senkim, hamisnak vélem minden szavamat.
2 megjegyzés
További információk