Ugrás a fő tartalomra

Sajnálom.



Veszekedtünk.

- Mi kell, hogy az enyém legyél örökre?
- Semmi .....
- Egy gyűrű?! Megkapod!!!! Mindent megadok neked!!!!
- Na persze, úgysem vennél, nem szeretsz annyira.
- Dehogyisnem bebizonyítom. Higgyj bennem végre!!!

Behúztál egy boltba.

- Válassz ki egyet most!!!!
- Ezt nem így kell!!!!
- De, mutasd az ujjad, de picike, imádom!
Rábökök egyre, kíváncsi vagyok.

Félre rakatod. Nem veszem komolyan az egészet.
Egészen addig, amíg oda nem adod.

Ismét veszekszünk.
- Miért nincs rajtad a gyűrű? Nézz rám!!! Megfogod az arcom, erősen. Nézz rám én hordom mindennap!!!!- Mutatod a tied. -
- Előveszem az enyém: Itt van látod!!!! Boldog vagy ???!!!!
- Hordd, azért van!!! Miért nem hordod? Mi kell még?????
Veszünk egy kis házat is.
Ahol a gyerekek futkároznak majd. Nagyon jó anya leszel, te erre születtél.
- Nem érdekel. - ordítok. Adj időt még, nem akarom hordani és kész!!!!
- Te nem is szeretsz engem, megmarkolod a kezem a gyűrűvel.
- Én elveszem a kezem és eldobom a gyűrűt. - Beleesik egy csatornába.
- Hol a gyűrű. Eldobtad? Ezt nem hiszem el!!! Lehet nem is volt nálad! 
  Én már elváltam egyszer ne csináld ezt!!!
- Te tiszta hülye vagy, eldobtam és elhagytam. - kétségbeesve nézek a földre, de sehol nincs.
- Elhagytam és most téged is elhagylak. Nekem ez nem megy. Sajnálom.
- Leültél, hogy végig gondold, lefagytál. Aztán elindultál. -
- Soha többet ne keressük egymást!!!
- Rendben úgyis mindig titkolózol!!! Nem kellenek a titkaid!!
- Ha összeházasodtunk volna ez elmúlt volna. Mindent elmondtam volna.


Egy politikus fia voltál, akivel nem foglalkozik az apja. Figyelemre vágytál. Mindenkiben kémet, vagy valami mást láttál. Nem akartam így, aki mindig titkolózik, előtte.
A gyűrű nélkül is magadat kellett volna adnod, de nem tetted.
Vagyis odaadtad mindened, én még nem álltam készen. Még nem.
Mindennap fáj, hogy én nem voltam önmagam melletted, csak egy királylány,
akit bálványozol és tisztelsz.

Sajnálom, hogy rossz vagyok a szerelemben.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Új. Élet.

Itt vagyok a kórházi szobában. Alig aludtam. Tegnap este feküdtem be. Elérkezett az idő. Még utoljára lefotózom magam a pocakommal. Nehéz elképzelni, milyen lesz, neked, oda kint. Lassan hívnak be a szülő szobára, és beindítják a szülést. Nem jössz ki magadtól. Amíg várakozom, a hajamat is kivasalom, mint a sztárok, akik magán orvost fizetnek és várják a csodát. Egyedül vagyok. Vajon, mikor érkezik meg az, aki bent lesz velem? Most nagyon jót tenne, egy segítő kéz. Idáig, féltem, hogy a vég következik csak, és belefogok halni. Talán. Lassan létrehozok, egy kisbabát, és kíváncsi vagyok a valóságban, hogy történhet ez meg. Ami a legrosszabb lehet, hogy elvesznek tőlem, és eltűnsz. Veled együtt, akkor a bennem lévő anya is. Remélem megmaradunk. Mindketten. Kezdődik, egy új élet. A varázslat.

Félelem és távolság.

Jakob T. Márta. festménye. Beszélek beszélek beszélek hozzád. De a lelkem néma csak sajog és elhallgat. .   Olyan mintha üres lenne. Érzem a tekinteteket. Valaki iránt szimpátiát,  több nincs. Kizökkentem a világomból, már az emberekhez is odamerek menni. De mégis olyan mintha egyedül lennék. Beszélek beszélek beszélek hozzád. De, olyan, mintha csend lenne. Figyelsz rám, de véleményem szerint, te is csak levegőnek nézel. Nem jelentek semmit. Félek a következményektől. Úgy vagyok vele ezt is elrontom. Nem akarok közel lenni senkihez, akihez meg szeretnék az távol van. Vagy pedig valahogy nem jön össze, hogy közel érezzem. Ma elmentünk osztályfőnöki órán egy kiállításra. Ez a kép ezeket az érzéseket hozta ki belőlem, ahogyan rá néztem.

Színlel.

Ez nem egy színdarab, nem bújhatsz el nincsenek színfalak. Néha, úgy érzem a torkomon nem megy le több falat. De bennem csak másoktól duzzad az akarat. Ha nincs senkim, hamisnak vélem minden szavamat.