Várlak. Sötét van. Hangok eltűntek. Várlak, érzem a masnit, ami hozzád fog vezetni. Elő bújsz. Idegen vagy. Mindig sötét van. Veszekedés. Elszaladtam, de érzem a masnit, ami hozzád vonz. Még nem ismerem merre vezet. Utánad megyek. Nincs mit tenni, összeköt minket. Folyton hív. Világìt, megfogom. Világos lett. Hallok. Össze tartozunk. Sétálunk át a fénybe.
Itt vagyok a kórházi szobában. Alig aludtam. Tegnap este feküdtem be. Elérkezett az idő. Még utoljára lefotózom magam a pocakommal. Nehéz elképzelni, milyen lesz, neked, oda kint. Lassan hívnak be a szülő szobára, és beindítják a szülést. Nem jössz ki magadtól. Amíg várakozom, a hajamat is kivasalom, mint a sztárok, akik magán orvost fizetnek és várják a csodát. Egyedül vagyok. Vajon, mikor érkezik meg az, aki bent lesz velem? Most nagyon jót tenne, egy segítő kéz. Idáig, féltem, hogy a vég következik csak, és belefogok halni. Talán. Lassan létrehozok, egy kisbabát, és kíváncsi vagyok a valóságban, hogy történhet ez meg. Ami a legrosszabb lehet, hogy elvesznek tőlem, és eltűnsz. Veled együtt, akkor a bennem lévő anya is. Remélem megmaradunk. Mindketten. Kezdődik, egy új élet. A varázslat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése