Azt hittem mikor beléptem, de jó legalább a konyhában rend van. Üres konzervek, ételrendelésből megmaradt dobozok, máshol. Nem használt tányérok hevernek a polcokon. Tisztaság, ezért van. Elképzelem, ahogy otthont teremtenék. Itt neked. A gyermekem kacagását, amikor játszanál vele. De nem is ismered még milyen az. Soha nem kaphattál belőle. Ki lehet tapintani a falakon a magányt.
Itt vagyok a kórházi szobában. Alig aludtam. Tegnap este feküdtem be. Elérkezett az idő. Még utoljára lefotózom magam a pocakommal. Nehéz elképzelni, milyen lesz, neked, oda kint. Lassan hívnak be a szülő szobára, és beindítják a szülést. Nem jössz ki magadtól. Amíg várakozom, a hajamat is kivasalom, mint a sztárok, akik magán orvost fizetnek és várják a csodát. Egyedül vagyok. Vajon, mikor érkezik meg az, aki bent lesz velem? Most nagyon jót tenne, egy segítő kéz. Idáig, féltem, hogy a vég következik csak, és belefogok halni. Talán. Lassan létrehozok, egy kisbabát, és kíváncsi vagyok a valóságban, hogy történhet ez meg. Ami a legrosszabb lehet, hogy elvesznek tőlem, és eltűnsz. Veled együtt, akkor a bennem lévő anya is. Remélem megmaradunk. Mindketten. Kezdődik, egy új élet. A varázslat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése