www.biuss.blogspot.hu

Azt hittem mikor beléptem, de jó legalább a konyhában rend van. Üres konzervek, ételrendelésből megmaradt dobozok, máshol. Nem használt tányérok hevernek a polcokon. Tisztaság, ezért van. Elképzelem, ahogy otthont teremtenék. Itt neked. A gyermekem kacagását, amikor játszanál vele. De nem is ismered még milyen az. Soha nem kaphattál belőle. Ki lehet tapintani a falakon a magányt.

Ma kiindultam, hogy kivigyem a szemetet. Néztem, ahogy elérek a kapuig. Láttam a tegnapi lépéseidet. Itt hagytad a lábnynyomaidat a hóban. Elmosolyodtam, valahol máshol jársz, az is megmarad. Rossz, hogy nem vagy velem.

Fekszünk. Nem merem megsimogatni a felső tested, utána. Vissza húzom a kezem. Lehet, hogy észre veszed. Nem akarom, hogy érezz bármit. Elrontani a vágyat. Még nem.

Nyitom az ajtót. Ropog a hó a lábadon. Te csak ütögeted a cipőd, lelassítod vele a perceket.  Hatás szünet. Megérkeztél. Én mondom, hogy nem kell, mert tegnap nem mostam fel. Még mindig ropog a hó a lábadon.  Érzem az időt rajta, ami rohamosan elfogy. Köztünk megáll a hideg levegő is, a behozott kabátodon.

Valakinek napra pontosan változik az élete. Majd hív, vagy pár hétig csend és megint lehet, hogy másképp fogja gondolni. Telnek a napok. Én örülök, hogy ezt a naplementét is még láthatom. 

A pillanat egy fénykép. De soha nem adja vissza, ami történt, számodra. Amikor olyan a részvét, hogy azt se tudod ki.  De neked, Ő.