Emlékszem arra a napra. Ugyanolyannak tűnt mint a többi. De nekem más volt. Beléptem a zajos terembe. Csak te vetted észre valami baj van. Odajöttél és köszöntél. Eleinte faggattál én megmondtam, hagyjál. Kíváncsi voltál, mi bánt és a lány wécébe hívtál. Kiöntöttem neked a szívemet. Egy pesti srác miatt volt a jelenet. Sírtam, nem öleltél meg. Attól megnyugodtam volna meg.Csak annyit mondtál. "Bia te erős vagy túl fogod élni." Ez több volt egy ölelésnél sőt erős lettem tőle. Akkor egy világ dőlt össze bennem. Hátat fordítottam magamnak is. De neked nem. Neked mondtam el először(a barátaim közül) hogy Sopronba vettek fel. Levoltam törve, megijedtem. Megint mondtad. "Erős vagy kifogod bírni." Most már nem vagyok erős.Ha többet nem fogod mondani. Nem leszek.Azóta ez a helyzet jobban összekovácsolt minket, de attól még félhetek.Rájöttem hamar el lehet tűntetni a könnyeket. De az arcom nem hazudik mindig látszik, ha ott voltak. Akkor is ha már l