www.biuss.blogspot.hu

Újabb idegen, akivel szemben ülhetek.  Csak mosolygok rá.  Beszélgetünk.  Az arcvonásai elárulnak mindent. Először csak a szokásos, hol lakik, mit szeret, mivel tölti a legtöbb idejét. Majd észre sem veszi, én egyre kevesebbet árulok el magamról, ő már is elmeséli az egész életét. Ilyenkor elfeledkezem a sajátomról, figyelmem csak az ő lényére koncentrál. A túlzott érdeklődésem imponál neki. Tettem, hogy nem tudok, és nem értek semmit, ezért gyakran vissza kérdezek,  az ismétlődés sem zavarja meg, tovább beszél, olykor nevetek azon, amit mondd. Ezért ő is kezdi megkedvelni, úgy mond hozzá szokik, hogy velem kommunikál. Az utóbbi időkben, már az emberek kis fájdalmas testrészek a szememben, a második találkozásra, látom mi zajlik le bennük. Mára már sok kis arckép lapul a fejemben, de nem vagyok olyan merész, hogy egy vázlatfüzettel leüljek eléjük. Vagy egyszer még is? Már nincs semmi kapcsolat, hogy naponta megosszam velük mi történik velem.  Marad a bód

Az a valaki akaratlanul is eltapossa az önbecsülésünket, és ekkor elhatalmasodik rajtunk a szomorúság, és az a félelem,hogy vajon méltók vagyunk-e a sikerre? Arra a biztonságra vágyunk, amikor a másik kimondja helyettünk,  hogy ennél jobban nem is cselekedhetnél,  a célod valóban beteljesül. De nem. Ha a legsebzettebb vagy, már készen állsz, hogy tehetséged megmutasd, Szembetalál, ő a tükör, amely hibáidat rója fel. Igen tudod, hogy nem vagy tökéletes, ügyetlenséged bármikor megnyilvánulhat. Nem zavar, hogy a gomb leszakadt a ruhádról, de az igen, hogy teljes gyönyörűségedben megzavarjon egy bal lépésed. S mikor a durva mondatok már elszálltak a levegőben, mintha semmi sem történt volna. Folytatódik a kardvívás, saját magunkkal: Tényleg ilyen lennék én ?!

Nem kell több időt töltenetek együtt ahhoz, hogy tudjátok, ti összetartoztok. Megadjátok a szabadságot a társatoknak anélkül, hogy kételkednétek a hajlandóságában. Örömöt okoztok akkor is, ha távol vagytok, mert boldogok vagytok, hogy értetek létezik a másik.