Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2013

Stonhenge.

Vannak megmaradt piszkozataim a blogomban.  Érettségi tételek, házi dolgozataim, úgy gondoltam, kirakom őket ide,  hátha valaki számára hasznosak lesznek. (: Stonehenge - függő kövek.    Átmérője több mint mint 30 méter, a legnagyobb elemei pedig 4,5 méter magasak. A kövek a távoli Wales-ből, a Prescelly hegyekből kerültek jelenlegi helyükre.  Szállításuk, megmunkálásuk és felállításuk daru, csigasor illetve egyéb mechanikus segédeszköz hiányában kézi erővel történt. Ma már bizonyított tény, hogy Stonehenge három szakaszban épült : Az I. fázis elsősorban földből és mészkőből épült kör alakú töltésből áll. Az északkeleti oldalon hagytak egy kaput, bejáratnak. Ennek a töltésútnak a vonalában van három olyan kő, amelyek biztos hogy, ogy az I. fázis részét képezték. A legfontosabb a Sarokkő . Ezt a követ nem hozták külön Walesből, itt találták. Négy másik kő, az ún. Állomáskövek is ekkor kerültek felállításra, Az I. fázis nagyon jelentős része a az Aubrey- gönrök sora.