Ajándék vagy.

Felnéztem.

- Úgy felülnék ide valakivel, aki nagyon fontos. Unom az ismerkedéseket, a fölösleges randikat.

 - Fel mutatok. -

- Meghívhatlak valamire? Ráérsz pár órára? - Meglepődötten átkaroltál.

- Igen, csak szólok a barátnőmnek, akitől elcsaltál. - Eltoltalak. 

- Tetszem neked?  Miért nem érhetek hozzád?

- Tetszel. Inkább beszélgessünk.

A falatnyi rövid gatyában felálltam a padról. Te csak bámultad a combjaimat. 

Vagy éppen a lenge trikómat  az esti forróságban. Futkosott a nyár a hátunkon még,

ahogy fogtuk a sörös dobozokat.

- Én is a többieknek, akik ott ülnek a fűben.

Aztán később tudatosult benned, én nem múló dolog vagyok, ahogy bennem is,

hogy lehet te sem vagy az.

Sétálunk, sétálunk, a hidegben. Itt találkoztunk először.

- Hova megyünk? Fázok, itt nincs semmi!!!! Ezt nem hiszem el inkább menjünk haza, fáradt vagyok.

- Mondtam, hogy van egy meglepetésem, születésnapodon akartam, 
de most is jó lesz. Még most sem ugrik be?

- Közeledünk a hely felé és felkiáltok:

- Úristen!!! Emlékszel???

- Persze, most felülünk rá. Imádom, ha boldog vagy!!!!!

- Már évek óta mondogatom, hogy szeretnék, de azt csak párban lehetne.

A sötétben fentről néztük a karácsonyi fényeket a városban. Féltem a magasban, az elején. 
Ez volt az óriáskerék, a miénk, ami mindennap forog, valami új felé.