Felmentünk az emeletre. Keresgéltem neked a ruhák között. Hogy is kéne ezt csinálnom?
Megkérdeztem:
- Ez a nadrág jó lesz papa?
- Én nem értek ehhez! Válassz valamit és menjünk!!!- Mondtad üresen.
Én tovább sétálgattam melletted, rá néztem valamire ami tetszett még. Csak mosolyogtam. Próbáltam.
- Felpróbálod? Megveszem neked, mutasd!
- De papa ez nem kell nekem, inkább neked kell venni valamit!
Levetted a vállfáról és a kezembe nyomtad.
Bementem a fülkébe. A színes kockás pulóveren felhúztam a cipzárt.
Sírtam és csak sírtam. Akkor először. Kitört. Letöröltem a könnyeimet.
Csak hajtogattam magamban. - Most próbálj igazán erős lenni.
Mosolyogj, ahogy csak bírsz!! Erős vagy ... Erős vagy... Erős vagy!!!!!!
Elhúztam a függönyt.
- Na de jól áll. Mennyibe kerül? Megvesszük jó?? Lesz egy ajándékom neked!
- Akkor láttalak visszamosolyogni utoljára.-
Vettünk neked is, de az fekete volt.
A temetésen viselted, akkor is tovább sétálgattam melletted.
Ott maradt abban a kis lakásban. Akárhogy próbáltam erős lenni.
Amikor kipakoltunk, amikor több évig ott aludtam. Amikor elköltöztem.
Hiába kiabáltam, hogy: Viszlát mama!
Mindig ott van. Velünk is,
mert az élet akkor lesz a legszínesebb, legvalódibb,
amikor még is fekete, mint a haja volt.
Megkérdeztem:
- Ez a nadrág jó lesz papa?
- Én nem értek ehhez! Válassz valamit és menjünk!!!- Mondtad üresen.
Én tovább sétálgattam melletted, rá néztem valamire ami tetszett még. Csak mosolyogtam. Próbáltam.
- Felpróbálod? Megveszem neked, mutasd!
- De papa ez nem kell nekem, inkább neked kell venni valamit!
Levetted a vállfáról és a kezembe nyomtad.
Bementem a fülkébe. A színes kockás pulóveren felhúztam a cipzárt.
Sírtam és csak sírtam. Akkor először. Kitört. Letöröltem a könnyeimet.
Csak hajtogattam magamban. - Most próbálj igazán erős lenni.
Mosolyogj, ahogy csak bírsz!! Erős vagy ... Erős vagy... Erős vagy!!!!!!
Elhúztam a függönyt.
- Na de jól áll. Mennyibe kerül? Megvesszük jó?? Lesz egy ajándékom neked!
- Akkor láttalak visszamosolyogni utoljára.-
Vettünk neked is, de az fekete volt.
A temetésen viselted, akkor is tovább sétálgattam melletted.
Ott maradt abban a kis lakásban. Akárhogy próbáltam erős lenni.
Amikor kipakoltunk, amikor több évig ott aludtam. Amikor elköltöztem.
Hiába kiabáltam, hogy: Viszlát mama!
Mindig ott van. Velünk is,
mert az élet akkor lesz a legszínesebb, legvalódibb,
amikor még is fekete, mint a haja volt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése