Ideges.

Ülünk és várjuk, hogy behívjanak engem. Te fogod a kezem és humorizálsz ahogy szoktál, hogy ne legyek szomorú. Szólítanak.

Ez az első ultrahang vizsgálatom a korábbiról sikerült, a költözés miatt lecsúsznom.

Most látjuk először, hogy milyen nagy a baba.
A vizsgáló orvos mondja:

- Már 9 centiméteres és közeledik az 1 kg felé. Bár van egy szívizom ami felfog szívódni minden 5. nőt érint ez ebben az országban nem lesz baj emiatt, de nézesse meg jobban, ha megmaradna.

Te kikelsz magadból hümmögsz mérgesen. Az orvos megszólal.
- Maga az apuka? Kérem higgadjon le egy kicsit ez egy elég komoly vizsgálat.

Nézzük a babát most mondják meg a nemét: kislány lesz. Te tovább puffogsz.

- Maradjon csendben vagy menjen ki, így nehéz figyelnem!
Te kiborulsz:
- Nem én vagyok az apuka, de bazd meg nem hiszem el, hogy szegénykémmel ezt kellett csinálnia, akitől van!
- Én ezt értem, de legközelebb ne jöjjön, kint is lehet várakozni ám!

Felállsz és a széket is kicsit felborítod idegesen, majd vissza ülsz.
A kezed a szádhoz teszed csodálkozva nézed, hogy ki is növekszik bennem.
Kimegyünk és én azon gondolkozom, hogy nagyon furcsa volt egy másik férfival eljönni ide.
Sűrűn jársz velem orvoshoz. Valahogy még is örülök, hogy most itt vagy.
Akkor is, ha tudom ezt nem neked kéne, hogy lelkileg támogass.
Ebben az időszakban jó, hogy voltál.
Te akartad a babát, szakítottunk, nem illettünk össze nem állok készen, és nem hagytam, hogy befolyásolj.